A gyűrűk ura:



Köszöntő
A trilógiáról
Idézetek
Tündék
Entek
Hobbitok
Emberek
Istárok
Törpök
Orkok
Balrogok és pókok
Trollok és lidércek
Egyéb lények és helyszínek
Gyűrűk ura videók







A gyűrűk ura
" Három Gyûrû ragyogjon a tünde-királyok kezén,
Hét a nemes törpök jussa, kiknek háza cifra kõ,
Kilencet halandó ember ujján csillantson a fény,
Egyet hordjon a Sötét Úr szolganyájat terelõ,
Mordor éjfekete földjén, sûrû árnyak mezején.
Egy Gyûrû mind fölött, Egy Gyûrû kegyetlen,
Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen.
Mordor éjfekete földjén, sûrû árnyak mezején"

" Tünde király volt Gil-galad,
Országa széles és szabad.
A Tenger és a Hegy között,
de Gil-galad elköltözött.

A lant még zengi hõs nevét,
Sisakját, kardját, seregét.
Ezüst pajzsát, mely csillogott,
Akár a fényes csillagok.

De ennek sok-sok éve már,
Elvágtatott a hõs király.
A Fény kihunyt, nem ünnepel,
Mordor sötétje nyelte el."


" Keresd a Kettétört Kardot,
Imladrisban leled,
Jó tanáccsal lebírod
A Morgul-bûvöletet.
Jelet kell fölmutatnod,
Hogy a Végzet közel,
Mert Isildur Átkát szítod,
S a Félszerzet nem tûnik el."


"Van mi arany, bár nem fénylik,
van, ki vándor s hazaér;
régi erõ nem enyészik,
fagyot kibír mély gyökér.
Lángját a tûz visszakapja,
árnyékból a fény kiszáll;
összeforr a törött szablya,
s koronás lesz a Király."


"Varázslatos dalba kezdett,
Mélység hasadt, tárult rejtek,
Leplezett csalást, titkot.
Felagund akkor megingott,
Feleletre indult így ott,
Zengett megtartó erõrõl,
Hatalom mit föl nem õröl,
Szilárd hitrõl, szabadságról,
Mely újra törekvést pártol,
Csapda nem ejti már rabul,
Börtön nyílik, bilincs lehull.
Oda-vissza szállt a dallam,
Megállt s föltört hangosabban,
Bõsz Felagund harcra horgadt,
Bûvereje Tündehonnak
Átitatta minden szavát.
Hallották a madárka lágy
Trillázását Nargothrondból,
S a tengert, mely messze mormol,
Messze, ahol gyöngyhomokon
Áll nyugaton, túl, Tündehon.
Megsûrûsödött a homály,
Valinornak partjainál
Vörös vér folyt, hol a noldák
Ellenségük kaszabolták,
Majd a kikötõben lopva
Bomlott a fehér vitorla.
Farkas vonít, holló röppen.
Szél sír. Jég nyög az öbölben.
Angbandban sínylõdnek a rabok.
Dörög a menny és tûz lobog-
Finrod a trón elõtt lerogy."

"Te édes föld, északi ég,
Légy áldott, hisz valaha rég
Itt feküdt, fürgén itt szaladt
A Hold alatt, a Nap alatt
Lúthien Tinúviel,
Mily szép volt, szó nem mondja el.
Bár romlásba dõlt az egész
Világ, széthullott, elenyész.
A káosz ahogy elnyeli;
De tennék teremtményei
-Föld, tenger, alkony, virradat-
Hogy Lúthien még itt marad."


"A Elbereth Gilthoniel,
silivren penna míriel
o menel aglar elenath!
Na-chaered palan-díriel
o galadhremmin ennorath,
Fanuilos, le linnathon
nef aerar, sí nef aeron!"


"A Elbereth Gilthoniel
o menel palan-díriel,
le nallon sí di' nguruthos!
a tíro, nin, Fanuilos!"

"A! Elbereth Gilthoniel,
silivren penna míriel
o menel aglar elenath!
Gilthoniel, A! Elbereth!

Emlékezünk, hull szívre jel
E fák alatt, távoli tájon,
Nyugati Tenger, csillagod látom!"

"Szép szál hajók s királyok,
Ó, háromszor három!
Elsüllyedt földrõl hogy jöttek
Zúgó tengeráron?
Csillag hét és kõ is hét,
s egy fehér fa, látom."

"Még rönkfa se volt, vas se volt,
S ifjú a hegy és friss a hold;
Gyûrû se volt, se gyötrelem -
S Õ már erdõt járt rég idelenn."

"Hol vannak a dúnadánok Elesszár, Elesszár?
Rokonságod messze, monnd miért jár?
Az óra közel, s megjõ az Elveszett;
A Szürke Társaság már Északról közeleg.
De ahol jársz majd, az ösvény sötét:
A Tenger útját a Halál lesi rég."

"Tudod-e tant titkok titka volt-
jöttek õk öten õsi messzi tájról,
egy tért vissza csak a többi soha többé,
Középfölde õket nem keresi már,
míg Dagor Dagorath nem jõ és a Düh.
Hogy hallottad az Amanföldi hõs
Nyugati Urak tanácsát, a titkost?
Eltûnt ezer út erre vezetõ,
s Manwe hallgat, hogyha halandókra lel.
Hol hajdan Nyugat volt onnan hozta szél,
alvó fülbe fújta egy fekete éjjel
csöndjében a hírt, hozta hûvösen
elfelejtett tájról elsüllyedt idõbõl
évek tengerén át a töprengõ észig.
Az Elsõ Király emlékében él még
Szauron, a végsõ végzetes veszély..."

"Tanuld e tant, Eleven Lényekét!
Négy nevet mondj, a szabad emberekét:
A legrégebbiek a tünde-ivadékok;

Turkaló törpök, házuk homályos;
Föld-fia entek, kõszál-vének;
Halandó ember, lovak ura:
Félszerzet hobbit, üreg lakója,
Nevetõs nép, manó-mívû;

Búvárló hód, szökkenõ bak,
Méh-vadász medve, küzdõ kan;
Kopó kajtat, nyúl fél s nyargal...

Sas az égben, ökör a réten,
Szarvas bika, bukó sólyom,
Hószín hattyú, hideg kígyó..."

"Az Útnak vége nincs soha,
Ha egyszer az ajtón kifut;
De hosszú volt Utunk sora,
Menjen csak tovább, aki tud!
Induljanak új vándorok;
Lábam fáradt-fedél alatt,
Jó fénynél elborozgatok,
Várom hû estém s álmomat."

"Indul a küszöbrõl az Út:
ha nem vigyázok, elszelel;
felkötöm én is a sarút,
gyerünk utána, menni kell,

utak találkozása vár,
futok, a lábam bizsereg-
csak ott lehetnék végre már!
Aztán hová? Ki mondja meg?"

"Az úton mindig várható
Rejtek-kapu, orv forduló;
S bár gyakran jártam erre már,
Egy nap titkok ösvénye vár;
Ne várj hiába, várj, megyek,
Hold-Túl-Nyugat, Nap-Túl-Kelet!"

"Új volt a Föld, hegy-völgye zöld,
S még folttalan Hold tündökölt,
Durin felkelt s indult, maga,
Vízre-kõre nem volt szava.
Hegynek-völgynek nevet adott,
Forrásból elsõként ivott,
A Tükör-tóhoz érkezett,
Csillagkoronát nézhetett:
Ékkövek így ezüstfonálon,
Remegtek fejénél víz-árnyon.

Ó, szép világ! Hajdankorok!
Nagy hegyek! Nagy uralkodók
-Nargothrondé s Gondoliné-
Buktak s tûntek mind éj felé,
Nyugati Tengereken át;
Ó, Durin-kori szép világ!

Faragott trónon ült Durin.
Csarnoka kõpillérein
Aranytetõ; ezüst a padló;
Felségjeleivel az ajtó.
Csillagokat, holdat, napot
Metszett kristály ragyogtatott,
Se felhõárny, se éj sötétje
Nem hullt fényük tündökletére.

Döngött ott üllõn kalapács,
Volt vésnöki kopácsolás;
Készült kardpenge s markolat;
Fúrtak tárnát, húztak falat.
Beril ott, gyöngy, sápadt opál - volt;
S halpikkely-forma vas, kovácsolt.
Volt hát- s mellvért, fejsze, szablya;
Fényes lándzsák halomba rakva.

Friss volt Durin népe, serény;
Zene zendült hegyek tövén;
Regös regölt, bongott a hárfa,
Kapuk nyíltak kürtök szavára.

Most szürke és vén a világ,
Nem süt parázs a hamun át;
Üllõ s hárfa se zeng sehol,
Durin csarnokán éj honol;
Sírja már mindörökre árnyban,
Ott Khazad-dûmban, Móriában.
De a Tükör-tó bármi csendes,
Mélyérõl csillagfényt derenget,
Ott a korona, vízbe fúlva,
Míg Durin föl nem ébred újra."
 
 
 






www.agyurukurarejtelye.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!